..::BOXERTANYA::..

Menü

 

 

 Ha tetszik az oldalam
kérlek Szavazz itt:







COOLTOP



Köszönöm

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Mazsi&Angel&Floyd

 

A boxerekről mindent

 

Boxos dolgok

 

Boxer oldalak

 

Ha látni szeretnéd kutyusodad a Ti kutyátok illetve a Ti boxeretek menüben akkor nyugodtan küldd el nekem képeit és adatait a következő címre: ritakinyo@inbox.com

Hányan voltak itt

Indulás: 2006-08-28
 

Vendégkönyv/Guest

2008.05.11. 21:50 Idézet

Ady Endre: Szent Lélek ünnepére

Mikor a basa-rózsák voltak itt
Fejedelmi virágok,
Loptunk idegen kertekbõl is
A templomért,
Hogy a templomban virágosan
Lássuk egymást,
Leányok, fiuk, nyugtalanok,
Mert csak a templomban
Ének, ima és beszéd mellett
Láttuk igazán egymást.  

Hajh, Szent Lélek,
Be ifjú lehettél akkor
S az ákácok is ifjak lehettek:
Micsoda Pünkösdök voltak akkor.

Dehogy, a mai Pünkösdök
A
szépek és igaziak.
Nem kell templom, minden templom
S ugy kiván a pünkösdi király,
Hogy tudja, mire vágyik,
Hogy tudja, zavarosból
Gyönyörûen kibontva,
Ki az, akit meztelenítve
Ujféle virágokkal
Tele és teleszór.
És sokkal szebb azóta
Az élet, a vágy és a lemondás is,
Mióta templom minden
S nem a pöf basa-rózsák,
Akácok, rózsák, semmik
Az igazi virágok,
Fejedelmi virágok.

Minden, minden és minden,
Templom, templom és templom,
Lyányok, lyányok és lyányok,
Szeretlek és szeretlek és szeretlek.



2008.05.11. 11:58 Idézet
p>Pünkösd



Piros pünkösd öltözik sugárba,
Mosolyogva száll le a világra.
Nyomában kél édes rózsa-illat,
Fényözön hull, a szívek megnyílnak.

Hogy először tűnt fel a világnak:
Tüzes nyelvek alakjába' támadt.
Megoldotta apostolok nyelvét,
Hírdeté a győzedelmes eszmét.

Piros pünkösd, juttasd tiszta fényed'
Ma is minden bánkódó szívének,
Hogy ki tévelyeg kétségbe', homályba':
Világító sugaradat áldja!

Habozóknak oldjad meg a nyelvét,
Világosítsd hittel föl az elmét,
Hogy az eszme szívből szívbe szálljon,
Diadallal az egész világon!

Piros pünkösd, szállj le a világra,
Taníts meg új nyelvre, új imára!
Oszlasd széjjel mindenütt az éjet,
Szeretetnek sugara, Szentlélek!

 

Margó


2008.05.11. 11:35 Idézet

Pihentető és vidám Pünkösdi ünnepet  !

A szőke titkárnőt első munkanapján elküldik kávét csinálni. Mivel még
sosem főzött kávét, lemegy a közeli presszóba egy termosszal.
- Elnézést, belefér ebbe a termoszba hat csésze kávé?
A pincér méregeti a termoszt egy kicsit, aztán felel:
- Igen, azt hiszem hat csésze pont elfér benne.
- Ó, ez nagyszerű! Akkor kérek kettőt cukorral, egyet cukor nélkül,
egyet tejszínnel és két capuccinot.

A szöszi hazavisz egy tálat és boldogan újságolja a férjének:
- Nézd Drágám, milyen törésálló tálat vettem!
Ezután ledobja a földre, hogy bebizonyítsa, milyen jó vásárt csinált. A
tál darabokra törik, mire a szöszi morfondírozva: Vagy hőálló?

Charis és Bandita :)


2008.05.10. 17:58 Idézet

Reményik Sándor: Viszontlátásra

Viszontlátásra, - mondom, és megyek.
Robognak vonatok és életek -
Bennem, legbelül valami remeg.
Mert nem tudom,
Sohasem tudhatom:
Szoríthatom-e még
Azt a kezet, amit elengedek.

Viszontlátásra: mondom mégis, mégis.
Viszontlátásra - holnap.
Vagy ha nem holnap, - hát holnapután.
Vagy ha nem akkor - hát majd azután.
És ha aztán sem - talán egy év mulva.
S ha még akkor sem - hát ezer év mulva.
Viszontlátásra a földnek porában,
Viszontlátásra az égi sugárban.
Viszontlátásra a hold udvarán,
Vagy a Tejút valamely csillagán -
"Vidám viszontlátásra" mégis, mégis!

Kellemes estét:)

Kati és Macsekok


2008.05.08. 21:59 Idézet

Jöttem dobni egy jó éjt puszit Tündérhonból:)

Varázslatos hétvégét kívánok és szeretettel puszillak:Isa:)

 


2008.05.08. 20:05 Idézet

Ölellek: Tomasz :)


2008.05.08. 19:52 Idézet

Drága Barátom!!
Annyira sajnálom, hogy nem tudtam elöbb jönni.
Remélem nem haragszol. Szóval az oldalam újra üzemel, kissé más stílusba, de nekem tetszik. Kellemes napot és hetet kívánok!! Pussza, Melody
www.kutyaoldalam.gportal.hu


2008.05.08. 18:50 Idézet

Kellemes hétvégét kívánok előre is:) Jhonny


2008.05.08. 14:54 Idézet

A pünkösdi ünnepkör
Áldozócsütörtök

A húsvétot követő negyvenedik nap áldozócsütörtök, Krisztus mennybemenetelének napja.

 Neve onnan ered, hogy az évi egyszeri áldozás határidejéül az egyház ezt a napot szabta.

 Sok helyen ez a gyerekek elsőáldozásának napja is.

Mit ünneplünk Pünkösdkor?
Pünkösd a húsvétot követő ötvenedik nap, mozgó ünnep, neve a görög pentekosztész 'ötvenedik' szóból ered.

 Eredetileg a zsidó nép ünnepe, előbb a befejezett aratást, később pedig a Sínai-hegyi törvényhozást

 (ekkor kapta Mózes Istentől a törvényeket kőtáblákon) ünnepelték a Pészah szombatját követő

ötvenedik napon Sabouthkor.
A keresztény egyházi ünnep története a következő: Krisztus mennybemenetele után,

 az ötvenedik napon az apostolok összegyűltek, majd hatalmas zúgás, szélvihar támadt,

s a szentlélek lángnyelvek alakjában leszállt a tanítványokra.

"És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt valának.

 És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése,

 és eltelé az egész házat, ahol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek,

 és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Szellemmel,

 és kezdének szólni más nyelveken, amint a Szellem adta nékik szólniuk." (Csel 2:1–4)

Ekkor Péter prédikálni kezdett, beszédére sokan figyeltek, követték,

 megalakultak az első keresztény gyülekezetek. Pünkösd tehát az egyház születésnapja is.

Kati és Macsekok


2008.05.07. 06:58 Idézet

Pünkösdi népszokások
Magyarországon csakúgy mint Európa számos 
országában a Pünkösd ünneplésében keverednek 
a keresztény illetve az ősi pogány, ókori (római) 
elemek. A népszokásokban elsősorban a termékenység, 
a nász ünnepe, és ezek szimbolikus megjelenítése dominál. 
A Római birodalomban május 
hónap folyamán tartották az ún. Florália ünnepeket. 
Flóra istennő a római mitológiában a növények, virágok 
istennője. Pünkösd ünneplésében ma is fontos szerepet 
játszanak a virágok, elsősorban természetesen a pünkösdi 
rózsa, a rózsa, a jázmin és a bodza.

..

Kati és Macsekok


2008.05.06. 07:28 Idézet

 Együgyű mennyország

Reményik Sándor

Pásztorgyerek. A szava idegen.
A szeme mosolyog.
Nincs benne gyűlölet, sem félelem.
Tetszik nekem.
Szentgyörgynapjától Szentmihálynapig
Itt terelgeti nyáját csendesen.
Emberrel itt alig találkozik.
A gondja csak a máé
S nem veti árnyékát a holnapig.
Kenyere málé, túró, vadgyümölcs.
Igénytelen és bölcs.
Százesztendős imakönyvben lapozgat,
A "Szív tükré"-ben.
Húsz lejért vette.
Tudja, hogy őt is Isten teremtette.
S nem tudja, hogy az urak mit forralnak
Párisban, Bukarestben, Budapesten.
Tilinkóz egy sort. Hallgat azután.
Mosolyog, méláz, ül a szikla fokán.
S az együgyűek mennyországa nyílik
Szívében kéken, mint az encián.

Sikeres, békés napot:)

Kati és Macsekok


2008.05.05. 05:25 Idézet

Útálom a hétfőt,
mert új hét kezdete.
Imádom azt a Szellőt,
mely viharok gyermeke…

Délelőtt szokatlan csendesség
kígyózik a hosszú téren.
Egy-két kóbor lélek mendegél
rideg beton tengerében.

Kopogó, csoszogó cipőtalpak,
nyiorgó, zörgő villamos,
omladozó szürke falak,
nincs olyan, mi illatos…

A lámpák világítanak még,
de nem lehet látni mégsem.
Munkába siet a nép.
Ajj! El ne késsen!

Álmos tekintetek fürkészik
a kihalt utcákat.
Céljukat mereven keresik,
s nem találják a megoldásokat.

Ködbe burkolózik a Szürkeség,
pára-köppenyt terít magára.
Értelmét vesztett messzeség,
nem lenni határa…

Mintha festmény lenne ez,
mit Hétfő-mester festett meg.
ecsetvonása finoman kegyelmez
az árva léleknek, ki magányosan szendereg.

Majd megszűnnek a fények.
Eloszlik a ködfátyol mindenek felett.
Megindul egy perc alatt az élet.
Újabb Hétfő, s egy örök kezdet…


...............................................................................

Kati és Macsekok


2008.05.04. 00:07 Idézet

Édesanyámnak

Ráncos,fáradt drága kezed
mely fáradhatatlanul szorgoskodott,
f
ő
zött,mosott,vasalt
A Világ Kincse Te vagy..

Drága szemed,mely mindig mosolygott
ha kezed épp suhintani készült,
Te azt mondtad..kislányom! nem szabad!
A Világ Kincse Te vagy..

Ha sírtam,ha nevettem,
ha bánatos,ha vidám voltam
Te mindig ott voltál mellettem,
A Világ Kincse Te vagy..

Ma rajtam a sor
Eléd állok,fejem öledbe hajtom
s köszönöm hogy felneveltél,s mindig segítettél.
A Világ Kincse Te vagy..

Drága Édesanyám!
Szeretettel köszöntelek ma Téged,
S ölellek,amíg csak lehet,mert a
Világ Kincse Te vagy
Nekem!


(Kéklaguna)




Drága Rita!

Szívből kívánok Neked is,
Gyönyörű szép Napot!
Szeretettel ölellek,
Icus.


2008.05.03. 21:32 Idézet

"Nem kell az arany,nem kell a gyémánt,

enyém az álmok minden kincse:

csak legyen a két kezem akire hintse."

Drága Barátném!

Most rád hintem szívem minden szeretetét :)

Ölellek:Isa


2008.05.03. 18:52 Idézet


2008.05.03. 18:34 Idézet

Szeretettel köszöntöm az Édesanyákat és Nagymamákat! Mindenkit puszilok:


2008.05.03. 09:45 Idézet

2008.05.02. 22:06 Idézet

Ingyen sms Ingyen SMS küldés! Ingyen sms


2008.05.02. 19:40 Idézet

Drága Rita!
Kellemes hétvégét, boldogságban teli napokat!
Az Édesanyádnak pedig boldog Anyáknapját! :)
Most az egyik képemet hozom el, a kertünkben nőtt gyermekláncfűról. =))
Sok sok szeretettel: Dorree


2008.05.02. 18:50 Idézet

KELLEMES 
TAVASZI
      NAPOKAT!

A következő kép nem jeleníthető meg, mert hibákat tartalmaz: „http://tn3-2.deviantart.com/fs27/300W/i/2008/090/e/0/Enjoy_Spring_2_by_selley.jpg”.

                                                                      Puszi:Lonci


[1307-1288] [1287-1268] [1267-1248] [1247-1228] [1227-1208] [1207-1188] [1187-1168] [1167-1148] [1147-1128] [1127-1108] [1107-1088] [1087-1068] [1067-1048] [1047-1028] [1027-1008] [1007-988] [987-968] [967-948] [947-928] [927-908] [907-888] [887-868] [867-848] [847-828] [827-808] [807-788] [787-768] [767-748] [747-728] [727-708] [707-688] [687-668] [667-648] [647-628] [627-608] [607-588] [587-568] [567-548] [547-528] [527-508] [507-488] [487-468] [467-448] [447-428] [427-408] [407-388] [387-368] [367-348] [Korábbi] [Archívum]

 

Riportok/Cikkek

 

Közérdekű

 

Kutyairodalom

 

Kutya betegségek

 

Kutyákról minden

 

 

Hasztalan próbálnám becsapni magam, hiába hunynám be a szemem, mindig lenne elhagyott kutya, mely meggátolna abban, hogy boldog legyek 
 
 
 





 
 

A TI BOXERETEK

 

A TI KUTYÁTOK

 


Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!