Álmomban saját házam volt. Széltől, hidegtől, esőtől, vagy éppen izzó napsütéstől óvó faház. Saját, kerítéssel határolt kertben. Álmomban újra gazdám volt. Szerető és gondoskodó. Minden este vacsorát kaptam tőle, vizemet naponta többször is frissre cserélte. Álmomban sokat simogattak szerető kezek, miközben barátságos, dícsérő hangok a lelkemet cirógatták. Álmomban nem voltam éhes, szomjas, és nem fáztam. Álmomban...

Puff! Egy üres kólásdoboz koppan széles, csontos fejemen. Szemem kinyitom, látom, ahogy a doboz bicegve legurul otthonom, a szemétdomb tetejéről. Próbálok felugrani, de meseszép álmomtól még kábult tudatom és meggyötört, sovány testem jócskán lelassít. Mire haragosan  felmorranok a tréfás kedvű gyerekek már rég messze járnak, csak gúnyos nevetésül visszhangzik még sokáig fülemben, lelkemben.

Pedig valaha, nem is olyan régen, szép voltam. Nagyon szép. Az argentín dogok jellegzetes, széles fejét, izmos, arányos testét és rendkívül jó alaptermészetét minden kölyköm tovább is vitte. Talán csak az utolsó alom nem. Azt hiszem ezért is nem kellettem tövább régi gazdámnak. Mert már nem vagyok alkalmas arra, amiért eddig tartott. Ide, a szemétdombra  ő hozott el. Messzire, nagyon messzire attól a helytől, ahol eddig vele éltem. Esélyem sincs, hogy hazamenjek hozzá és számonkérjem azt, amit velem tett. De már nem is érdekel, nem fűt a bosszúvágy. Csak szomorú vagyok. Nagyon szomorú. Mert magányos vagyok.

Az éhezéstől beesett hasam, szőröm ápolatlan, mocskos, fénye megkopott. Az éhezéstől izmaim rég elsorvadtak, bőröm szinte rászáradt a csontjaimra. Apró, fekete élősködők táplálkoznak belőlem, fürtökben lógnak testemen. Élvezik vérem melegét. Éhes vagyok és fáradt. Lelkem mégsem egy szelet kenyérért, hanem inkább egy jó szóért adnám el. Vagy mégis inkább a kenyér? Nem nem, rajtam egy szelet már úgysem segít. Nincs esélyem.

Egyszercsak a szemétdomb túloldaláról kellemes hangot hallok:
- Helló kutya! Hát te mit keresel itt? Gyere ide, nem bántalak!
Na persze! Azt ne hidd, hogy mindent elhiszek!
- Naaaa, gyere ide, ne félj!
Nem is tudom. A hangod tényleg kellemes, de...
- Gyere, hoztam neked valamit...
Jé, tényleg! A kezében van valami. Közelebb lépek, a keze felé szimatolok.
- Vedd el, tiéd!
Te jószagú Velőscsontisten! Hisz ez egy virsli! Számban keserű nyál gyűlik össze, nem győzöm  nyelni, oldalt ki is csurran egy-egy csepp.
- Gyere na, tiéd, vedd el tőlem szépen!
És igen. Az éhség legyőzte a józan észt. Még egy lépést teszek felé, lábaim remegnek. A földre lapulok, testem, nyakam, fejem megnyújtom az ízesnek ígérkező falat irányába, pillantásom a  Lány szemébe fúrom. Még egy centi, még egy: hopp megvan a virsli! A fenébe! Ezt lenyeltem egészbe! Íze alig járta át számat. De láss csodát! A Lány kezében már ott egy következő! Egy apró lépést teszek felé, ismét nyújtózok a falatért. Mohón nyelem a mennyei ételt, eszembe se jut, mennyire szomjas leszek majd ezután. Még egy virsli, és még egy és még egy.

Egyszercsak kezek simogatnak. Finoman, szeretettel. Hatalmasat sóhajtok: Istenem, hisz ez még a virslinél is jobb! A Lány beszél hozzám, nem értem mit mondd, de a hangja édes és lágy. Kezei fejemen, hátamon siklanak végig, fülem tövét masszírozzák. Szemében könnycsepp csillan. Szeretném megvígasztalni, de nem tudom hogy fogjak hozzá. Ellép mellőlem, kérdőn nézek rá. Kezével int:
- Gyere velem! Gyere okos kutya!
Elbizonytalanodok egy pillanatra, de végülis minek maradjak? Ugyan mi köt ide?
Teszek egy bátortalan lépést felé. Homlokom ráncolom, vajon jól értettem, hogy hívott magával? Vagy most jön majd a pofon? De nem. A Lány mosolyog és dícsér. Hív tovább és még tovább. Lassan araszolunk egy autó felé. Mikor az autó ajtaját kinyitja előttem, már boldogan ugrok be. Nem tudom ki ő, mit akar tőlem, hová visz, de valami rejtélyes oknál fogva megbízok benne.

Tán új otthonom felé visz. Oda, amit álmomban láttam. Ahol saját házam lesz, kerttel, ahol szaladgálhatok kedvemre, és amit őrizhetek. Ahol nem kell többet éheznem, szomjaznom és fáznom. Ahol szeretnek és gondoskodnak rólam. Ahol saját gazdám lesz, aki önmagamért szeret. Nem azért, mert a kölykeimet jó pénzért el lehet adni, hanem mert egy gyönyörű, okos,  kedves és hűséges argentín dog vagyok. Talán az álmom valóra válik.

Lola oltva és féregtelenítve lett, kullancsaitól megszabadították és ivartalanították. A rendszeres táplálkozástól és szerető gondoskodástól szőre újra patyolat-fehér és csillogó, csontja és bőre közé újra hús és izom rakódott. Huncut szemei fénylenek a túlcsorduló szeretettől, amit új gazdái és megmentője felé érez. Valóban saját kertje, saját háza van, sőt még egy jó pajtása is, akivel együtt él. A házba is bejárása van, ahol persze a kanapén szokott  heverészni.
Új neve: Gina.
Boldogságát a szavaknál is szebben és beszédesebben mondják el a képek, amik új otthonában  készültek.

Életéért örök hála és köszönet Sziszinek a Lánynak és Andrásnak az új gazdinak.